Egervári József: Ukáz

Fruzsina remegő lábakkal lépegetett fel a koszos lépcsőkön, vörös köd gomolygott szeme előtt, kényszerítette magát, hogy hosszan, mélyen lélegezzen; a kopott, repedezett bejárati ajtón nem volt névtábla, csak fekete filccel rárajzolva egy tizennégyes szám, oldalra billenve, a csengő félig kifordult a falból, látszódott a kék és piros vezeték.

Az irodában hallotta, amint Kacsek Elemér, a főnök ordít; Brigi, hol van már az a kurva kávé?, meg akarsz ölni?; a papírjaiba temetkezett, hallani sem akarta ezt az embert, aki alig volt néhány évvel idősebb nála; pökhendi idióta, mormolta maga elé. Soha nem akar olyan lenni, mint ő, a gyermekvédelem nem játék, ezt már ő is tudta, két hónapja kapta meg diplomáját, belecsöppent az élet sűrűjébe, de hülye főnökét csak a statisztika érdekelte; kicsikém, papíron minden rendben legyen, a többi nem számít, mondogatta gyakran, Fruzsinának pedig hányingere támadt ettől a kövérkés fazontól, aki képtelen volt normálisan megkötni nyakkendőjét, ő egyébként sem kicsikéje ennek a gazembernek! Még a gondolattól is kirázta a hideg.

Az ajtó mögül edények csörömpölését hallotta, majd egy marcona, mély hangú férfi dörmögését. Megnyomta a csengő gombját, magához szorította táskáját. Néhány pillanat múlva nyikorogva kinyílt az ajtó, egy megtermett, kócos hajú férfi nézett ki; mit akarsz?, förmedt rá, mint akit épp álmából ébresztettek. A gyámügytől jöttem, Kerecseny Fruzsina vagyok, pszichopedagógus, fűzte hozzá halkan, mintha ennek abban a pillanatban lett volna jelentősége; Krizsán Albertet keresem. Mit akarsz? Semmi dolgom a gyámüggyel, menj a fenébe innen!, mordult fel Krizsán Albert, be akarta csukni az ajtót, Fruzsina bentebb lépett, maga is megrettent saját vakmerőségétől. A lánya miatt jöttem. A borostás arcú, bozontos szemöldökű pasi mélyen ülő, sötét szemekkel nézett rá; egyedül jöttél?, mit akarsz a lányomtól?, kérdezte mogorván.

Üljünk le, beszéljük meg, segíteni szeretnék, felelte Fruzsina. Amikor a hatóság segíteni akar, az már régen rossz, morogta Krizsán Albert, aztán határozatlanul kitárta a bejárati ajtót. Ide nem szoktak ilyen nőcskék jönni, csak drogosok, tolvajok, zsaruk, fűzte hozzá epésen, de egyben kíváncsian is. Mit csinált már megint ez a kis ribanc?

Kacsek azt mondta, neked kell kimenni Csepelre a Krizsán-lányért, közölte zavartan Mónus Géza, ne haragudj, mondtam neki, hogy te még kezdő vagy, egyedül nem is mehetnél, de hajthatatlan ez a barom. Megint másnapos, ilyenkor nem lehet vele beszélni normálisan. Fruzsina bólintott. Te sem jössz ki velem? Mónus lehajtotta fejét, nem nézett a lány szemébe; nem merek, az ott maga a pokol, igazi ördögökkel, a rendőrök is négyesével járnak. És Kacsek tényleg egyedül küld ki?, kérdezte megdöbbenve Fruzsina. Igen. Azt mondja, okostojás vagy, akkor bizonyítsd be, mennyire értesz a szakmához!

Úgy tűnt, a lakás koszos falai befelé dőlnek, sehol egyetlen kép, fotó, a szekrény egyik ajtaja félig leszakadt, egyetlen zsanéron himbálózott, a mosogató tele mosatlannal, az ágyon szétdobált ruhák, a konyhaasztalon is üres tányérok, megszáradt ételmaradék, kenyérmorzsa. A férfi fogott egy koszos mosogatórongyot, az asztal egyik feléről lesöpörte a morzsát a padlóra, egy üres székre mutatott, ő leült egy másikra, melynek félig hiányzott a háttámlája. Na, mondja, de gyorsan, nem érek rá!, közölte hűvösen, aztán hirtelen felpattant, kihúzta a derékszíján csüngő kommandós kést a tokjából, az asztalra tette. Fel sem tűnt neki, hogy már magázza a fiatal, csinos gyámügyest. Fruzsina érezte arcán, testén a férfi vizslató tekintetét, izzadtságának szaga facsarta orrát, a karján lévő halálfejes tetováláson az üres szemüreg örvénylő forgással akarta magába szippantani a lányt. Kinyitotta a fekete dossziét, papírjai fölé hajolt.

Brigi, a titkárnő Kacsek Elemér homlokát masszírozta, aki lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést bőr főnöki foteljében. Tudod, Brigi, te jó nő vagy, imádom a melleidet, de nem akarok elválni az asszonytól. Mindent megadok neked, amit csak tudok, de az én pozíciómhoz nem kapcsolható egy válás, karrierem szempontjából hátrányos lenne. Elike, miért nem keresel magadnak valami nyugalmasabb, még jobban fizető állást?, csicseregte Brigi, ígértél nekem egy lakást is. Miért foglalkozol ezekkel a szerencsétlenekkel? Jól van, ne türelmetlenkedj, meglesz minden. Igazad van, kellene már egy jobb állás, elegem van már a semmirekellő csőcselékből, mindig csak a baj van velük, mindig mindennel bajuk van! Igazad van, édes, gyere ide, hadd fogjam meg szépséges melleidet!

Nem akarok itt ücsörögni, szólalt meg Fruzsina, azért jöttem, hogy a lányát magammal vigyem. Azt én mondom meg, hogy mi fog történni!, csapott az asztalra Krizsán Albert. Itt az történik, amit én akarok! És ketten vagyunk, bármi történhet, vigyorodott el a férfi. Fruzsina gyomra kőkeményre szűkült, keze remegett. Ha élve kikerül innen, visszamegy az irodába, kiheréli Kacseket, az biztos, bár abban a pillanatban úgy érezte, nem sok esélye van a túlélésre; a férfi megnyalta szája szélét, kidüllesztette mellét, mereven a szemébe nézett.

A lányát akarom!, közölte szigorúan Fruzsina, ha nem viszem be a kórházba, akkor elvérezhet. Mi a franctól vérezne el? Nem bántottam!, hőkölt hátra Krizsán, látszott rajta, hogy pörögnek agyában a fogaskerekek, emlékezni próbált, hogy mit is követhetett el saját lányával szemben, de semmi nem jutott eszébe; az utóbbi napokban sosem volt olyan részeg, hogy ne tudja, mit csinál. Tegnap délelőtt a lányát kórházba vitték, mert elvetélt, ellátta az orvos, de utána megszökött, lengette meg a hivatalos papírt Fruzsina. A kis ribanc!, ordított fel Krizsán; akkor kinyílt a szoba ajtaja, Krizsán Fanni lépett ki rajta, sápadt volt, a hasára tapasztotta tenyerét. Kivel keféltél, te elvetemült?, ugrott fel az asztaltól a férfi, mondd meg azonnal, mert elkapom, és levágom a farkát!, üvöltötte, még csak tizenöt vagy, te cafka!; hirtelen felkapta a kést az asztalról; vagy inkább a te torkodat vágom el, hogy ne legyél akkora kurva, mint az anyád, aki most börtönben rohad! Belekapaszkodott lánya hajába, a késsel hadonászott, vérbe forgó szemekkel fröcsögte a szavakat. Lánya rémülten, rogyadozva állt előtte, kétségbeesetten bámult az idegen nőre.

Maga idióta, térjen már észhez!; kiabált rá Fruzsina a tomboló férfira, aki meglepődve elhallgatott, néhány pillanatig mozdulatlanságba merevedett; velem soha nem beszél így senki, ne is merjen, mert beverem a képét!, aztán lassan elengedte lánya haját, megfontolt lépésekkel megkerülte az asztalt, megállt a gyámügyes előtt, egészen közel hajolt arcához, merev, kidülledő szemekkel bámult rá. Itt én vagyok a főnök, ugye, érted?, sziszegte. Bármit megtehetek! Bármit! Fogtad?

Be kell vinnem a lányt a kórházba!, közölte határozottan Fruzsina. Tekintetét belemélyesztette a férfi fekete szemébe, közben attól rettegett, hogy elájul a félelemtől, szíve megállni készült, mintha már semmi dolga sem lenne. Lassan felállt a székről, belekarolt a lányba, elindultak az ajtó felé. Felírtam a telefonszámomat, ha esetleg érdekli a lánya sorsa, akkor hívjon fel!, közölte hidegen, letette a cetlit az asztalra, kevés volt a levegő a szobában, az ajtó nyikorogva tárult, a lépcsőházban pörkölt- és rothadó káposzta szaga terjengett.

Ült a kórház folyosóján, még mindig remegett a keze, a fehér, jellegtelen falióra tizenkét órát mutatott, Krizsán Fannit egy gurulós hordágyon tolták el előtte, a lány rápillantott, elmosolyodott, ujjaival a levegőben „zongorázva” intett.

Fruzsina visszaintegetett. Elővette telefonját, írt néhány sort a Messengeren: Anya! Megvagyok! Jól vagyok!

2 hozzászólás

  1. Hátborzongató történet, tudom hogy van ilyen és nem is kevés. Sokszor csodálkozom, hogy rendőri kíséret nélkül kimernek menni ezek a nők egy – egy helyre. Nagyon szépen, olvasmányosan megírt ad. Gratulálok József!

    1. Köszönöm István! A valóság mindenre képes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük