Egervári József: Maszkok

Felteszem a maszkom,
a vékony zsinór előre húzza
füleimet,
akár az antennák,
érthetően fogják
a Kossuth Rádió adását;
Nyunyóka nénit vélem hallani
– aki nem beteg,
ne legyen beteg! –,
eltekerek másik csatornára,
gyorsan,
az öröklétről beszél valaki,
vírushelyzetileg nonszensz
Istent emlegetni;
figyelem pulzusomat,
ötven százalék esélyem
van a túlélésre,
ahogy öregszem,
egyre kevesebb,
a vírusok sem bírják
az öregeket,
az öregek sem bírják
a vírusokat,
az ellentét kibékíthetetlen.
Maszkban nem ismer meg senki,
maszk nélkül sem már,
személyem felesleges,
már nem okosodom,
csak okoskodom, mondják,
azonosító szám vagyok
bizonyos listákon,
bitek és byte-ok rögzítik
létezésemet,
mellettük pontosítások:
civil,
hisztis,
hőbörgő,
ellenzéki,
mindig ellenzéki,
menthetetlenül ellenzéki,
ártalmatlan;
igyekszem értelmezni a közbeszédet,
kispolgárilag lehetetlen,
a szépséges magyar nyelv
sértődötten fordít hátat
a politikai fröcsögésnek,
a tankok és géppisztolyok nyelve
félelmetes,
aki ezzel szórakozik,
annak rohadtul rossz a szövegértése,
a könyvdarálás csak matematikailag
levezethető,
egyismeretlenes egyenlet,
eredmény a könyvégetés,
a többismeretlent már ne is emlegessük,
tényleg mindenki hülye?;
sokan felveszik a maszkot,
egész arcot takaró,
mimika, jellem nem értelmezhető,
csak apró szemvillanás,
a kéz beszédesebb,
a testbeszéd olvashatóbb.
A halottakról leveszik a maszkokat.
Egyszer rólam is leveszik,
semmit sem találnak alatta,
csak ráncos bőrt,
öreg húst,
megkopott csontokat.
Öntsetek még előtte egy Jagert,
széppé szeretetten akár
örökké is élhetnék.

1 hozzászólás

  1. Hatalmas alkotás. Gratulálok, József!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük