Csontos Márta versei

Önérték(té)vesztés

Azt hiszed, már csak egy marék
fekete gyöngy a holnap,
szemedbe mélyen belopakodik
a köd, tested kifosztott
erdő, ahol már nem raknak
fészket a madarak, már csak
önmagad helyettese vagy.

Mégis úgy érzed, semmit
nem vonsz vissza, vonz
valami megmagyarázhatatlan hit.
Talán a kimondatlan szavak,
talán a képzelet érintése,
talán a teremtésbe rejtett
édenkerti fészek?

 

Értékmentési kísérlet

Csak önmagam
másolatát
javítgatom,
csak önmagam
változását jelzi a szó,
hányszor leszek még
felbontott
egyenlet,
s hányszor villan még
homlokomon
az üzenet:
ez már a sokadik
alterego.

Én vagyok az
örök ugyanaz,
ki mindent
másként lát
a végtelen
átszűrt fátyolán.