Önérték(té)vesztés Azt hiszed, már csak egy marék fekete gyöngy a holnap, szemedbe mélyen belopakodik a köd, tested kifosztott erdő, ahol már nem raknak fészket a madarak, már csak önmagad helyettese vagy. Mégis úgy érzed, semmit nem vonsz vissza, vonz valami megmagyarázhatatlan hit. Talán a kimondatlan szavak, talán a képzelet érintése,Tovább…
egy napot kaptam tőled jó kettőt kopott élménye fröccsen cipőm orrára mikor újra látlak nem érzem tüzed vágyam lélegzetelállító széped szokott hiányod talán karcos sértés lazít fel ölelést kerülném pihegő álcába bújt szeretetéhséged belőlem is csípett biztonságot adó perc piruláit maradnék kihasznált taszított lenézett lovagod keserédes fellángolásunk romjain botladozva inkábbTovább…
Jónásaként cet-életemnek araszolok előre a húslabirintban, mindig előre, s tudom, egy napon kiköp majd, elereszt. Futni e test sok, úszni benne nem elég híg így hát egyre furakszom térddel, ököllel, tolva magam gyönyörű húsbíbor-lila dombjai közt, mint a vakondok. Homlokomra cet kínjának verejtéke tapad, ellep méhe omló olajával s lassúságbaTovább…
oly korban élek, mikor a végzet szelíd mosollyal üdvözül nem sújt le arra, aki csak tesz-vesz sertepertél a ház körül megkíméli a gyilkost, a tolvajt és megdicséri a kis csalót véletlen képében inkognitóban azt hazudja, hogy én vagyok hogy én vagyok a te végzeted a sorsod egy sorozat, és nézhetedTovább…
Az ember lerogy vagy leül, fölkínálkozik az alkalomnak. Erre valami beleköltözik, mintegy jeladásra, vagy belülről támad? Máris folytatódik. De csak a környezet mondható el, a szék, a tükrök, szemben a gépezet, átellenben már merev díszlet a lomb, megfeszül, egyszer majd kiszúrja a szemet, másszor a távolságba olvad, s hirtelen dühötTovább…
az elgondolkozásról gondolkozzak csak el magamon s azt bizonygatja mert ő most hódít megszerzi magának azt a férfit mert kifut az időből s egyedül marad elvégre nincs olyan sok így éveken túl megeshet nem lesz akihez szóljak hát gondolkozzak csak el magamon volt aztán egy hosszan jajgatva sirató neki mostTovább…
Aranyat szült a hajnal, fölsírtak sárga kiscsibék, szétgurultak kalanddal csipegetni és hinni még. A napkorongba szálltak finom párák, tisztult a kép, sóhajtottak a tárgyak, belátták: létezni elég. A nyárfasor elindult a tó partján és a vidék mélyen, messzire kondult, váltogatva szép felszinét. A szokott rend terített, készült lázzal a reggeli,Tovább…
bizonyos értelemben a költészet a világ metaforája. tulajdonképpen az elrugaszkodás pillanata, holott a költők pontosan tudják, a szavak gravitációjának egészen más törvényei vannak. a vers elszánt próbarepülés az irodalomtörténet fölött. pontosan úgy, ahogy tell vilmos nyílvesszője úszik a levegőben. a költők megfigyelik a világot, belehallgatóznak a végtelenbe, és egyszerre írniTovább…
(montázs, verscímeimből) Megteremtettelek. Belőlem nőttél. Megszerettelek. Ma, távolodón, fázom nélküled. Csillagfény-távol a mosolyod. Fényt csókolsz rám. “Azóta” – hófehér gyászban – mégis élek. Valami égi hatalom vigyáz. Tavasz jön. Azt hittem, majd megérkezel… Áldanám a létet! “Azután” csak a hiány, elmúlás, alkony, fájó hajnalok, kék csend, fényvirág. Angyalok sírnak. …Tovább…
magamra fordítom a kulcsot utcasár ne löttyenjen a cipőmre ne lássam a bolond-világ fülében a frászkarikát nincs iránytűm, mi irányt mutat meztelen is világít műszerem mi a gőzt a sértett jót és a füstöt a csábító rosszat szétválasztva jelzi mit ér a tűz, ha nem éget a szurokfekete dolgok halmazaTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.