41. lapszámunkat, Gyökér Sarolta – Sarolta Gyoker fotóművész alkotásai díszítik. A művész így vall önmagáról: “Ez gyónás lesz, érzem. Lelkiismeretfurdalásom van, ha fényképezek, ha nem, még inkább. Nem tudom, mi a penitencia. Számomra a fényképezés mind addikció, mind meditáció. A világ nagyrészt rejtett es feltárulkozó kapcsolatok szövevénye. Ebben a textúrábanTovább…

Hol az a kőtábla, mely léted felkent törvényeit fennen hirdeti? Mely utat mutat és ösztöneid labirintjában eligazít? Ha lenne is, természeted ellen való. Sem por, sem parázna angyalok nem röpíthetnek akaratod túloldalára. Inkább tévelygésed óriásléptei. Inkább égbolt-szakadék. A magadé vagy, már végképp magadnak. Nincs törvény, mely megrögzött dobbanásaidtól eltávolít. SemTovább…

A szállóra eljött megint az Öreg, májfoltos kezében műanyagpohár, suttogják, ő, aki a fiát keresi, s ő miatta olykor visszajár. Fehér szakálla van, loboncos haja, nem láthatsz rajta különlegest, bakancsát a vaságy mellé teszi, s elnyugszik, hogyha leszáll az est. Mondják azt is, hogy mindenható, hogy ő lesz, aki mindenkinTovább…

Minden áldott reggel hoznak egy nagy tömb áldást a Központi Elosztóból, nehéz, mint a ménkű, teljes napra valót adnak, leteszik az asztal közepére, kerülgetjük folyton. Aztán hozzá is szokunk, valahogy élni kell, annyi a tennivaló, néha csak este vesszük észre, hogy ott az egész bontatlanul, próbáljuk gyorsan tukmálni a gyerekeknek,Tovább…

Élt egyszer öt testvér. Két lány és három fiú. Esténként körbeülték a konyhaasztalt, hogy megvacsorázzanak. Az édesanyjuk mindegyikük tányérjára egyenlő adagot tett, aztán jó étvágyat kívánt. – Beee, úgyis én leszek az angyal! – mondogatta ilyenkor a legnagyobb fiú. Általában tényleg ő ette meg leghamarabb a vacsorát, így szinte mindigTovább…

Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor, válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától, a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét, meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva, vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa, bár kormos és vörös szemed azTovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Mi már nem használhatunk feleslegesen vizet, ezért csak a nyálunkkal tisztálkodunk. Evés után, miután mindenki megtörli a száját és egyéb testnyílásait, az evőeszközöket sem mossuk el, a villákkal a gyerekek a porba rajzolják kiszáradt tavaink hullámait. Éjszakánként egy olyan vidékről álmodunk, ahol felrázott dunyhaként dagad a tenger, és az égTovább…

Ezzel az új hármas, meg hatvankettes villamossal sehogy nem tudok megbékülni. Majdnem minden nap utaznom kell, muszáj valamelyiken, csak néhány megállónyit, megszokni mégsem tudom. Inog a lépcsője, amit eleinte észre sem vettem, de bezzeg mostanában, ahogy kopnak az izületeim, egyre bosszantóbb ez az inoga garádics. Az egyetlen jó benne, azTovább…

kitalálnálak hogyha nem lennél, fogadóórát kérnék Istennél, bár nem állnék be a körmenetbe, veled ragyogna bennem az este, szemed keresném minden parázsban, meglelnélek majd a hallgatásban, neked adnám ami megmelenget, húznék fénnyel köréd sziluettet, várnálak estig üres tereken, szívvonalam ott ülne kezeden, ott lobognál minden kis szál gyufán, téged álmodnaTovább…