43. LAPSZÁM NOVEMBER 2020

43. lapszámunkat, Lantos Ferenc pécsi festőművész alkotásai díszítik.

Dr. Lantos Ferenc Lénárd Kossuth-díjas akadémikus, magyar festő-, grafikus-, képzőművész, művészpedagógus.

(Pécs, 1929. február 20. – Balatonberény, 2014. december 20.)

1959-ben létrehozta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatát, 1968-ban a Pécsi Műhely nevű képzőművészeti csoportot. 1968-tól Apagyi Máriával közösen kidolgozta a vizuális és zenei oktatás integrált rendszerét. Nevéhez fűződik a Pécsi Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatának megszervezése, a Pécsi Műhely, a Pécsi Vizuális Műhely alapítása és Apagyi Máriával közösen a Pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola létrehozása 1985-ben. A hatvanas évek végén murális tűzzománc programot indított a Bonyhádi Zománcgyárban. 1979-ben Pakson, Halász Károllyal közösen indította a Vizuális Kísérleti Alkotótábort. A Pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában a vizuális tagozat vezetője, 1994-től a Janus Pannonius Tudományegyetem, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a Festészeti Tanszék tanára. 1997-ben a Pécsi Tudományegyetemen DLA diplomát szerzett.

2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2002-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa lett. Lantos Ferencnek 1952-től kezdődően 65 önálló kiállítása volt, és közel másfélszáz csoportos kiállításon vett részt bel- és külföldön.

Lantos Ferenc alkotóként és pedagógusként egyaránt maradandót alkotott. Konok kitartással járta a maga útját, sokszor viharos társadalmi ellenszélben, maga körül konfliktusokat is felidézve tevékenykedett, mint táblakép-festő, egyedi, valamint sokszorosított grafikák, köztéri zománcfrízek alkotója, porcelán dísztárgyak tervezője, mint mindig újat kereső kísérletező művész, mint didaktikai módszerek kimunkálója, és mint egymást követő generációk szellemiségének alapozója, útnak indítója.

ARS POETICA

A művészet a legmagasabb igényekre történő sajátos, embert szolgáló eszköz. Ez adja meg a felelősségét, ezért nem mindegy, hogy művészet címen mit csinálunk, mit propagálunk, és mit tanítunk. Tehát nem az embernek kell a művészethez alkalmazkodnia, hanem a művészetnek az emberhez. A művészet tehát szolgálat, de nem alantas és önző szándékok kiszolgálása! Nem szatócsbolt, ahol mindenki megkaphatja az ízlésének megfelelő árut. De nem is önmegvalósítás és nem is magamutogatás. A művészet szellemi orientáló, kapcsolatteremtő az ember és ember, az ember és a világ között: út lélektől lélekig. Segít eligazodni a szellemi közlekedésben, lehetőségeket és hitet adó erő. Minél több emberhez akarunk szólni, annál mélyebben, annál általánosabb érvénnyel kell megszólalni, ami nem feltétlenül formai elvontságot jelent, inkább tartalmi egyetemességet. Ez valószínűleg az interdiszciplináris területeken valósítható meg, ami egyszerre művészetalkotói és művészetpedagógiai kérdés. A művészet sajátos nyelv, mely tanítható. De csak a nyelv tanítható, a művészet nem!”

Borítóképünk, Mánfai Gyuri pécsi fotóművész ajándéka.
/Zsolnay Negyed, Pécs/

Novemberi lapszámunk tartalmából:

Arcok – A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye
Petőcz András: Napsütötte sávban
Turczi István: Lawrence Olivier naplójából
Lackfi János: Anyaméh belső tengerében
Kiss Ottó: Eddig háromszor
Parti Nagy Lajos: Őszológiai gyakorlatot
Szabó T. Anna: Ha jönne
Izsó Zita: Ivadékaikat a bölcsőszájú halak
Müller Péter Sziámi: Pofonegyszerű
Bánki Éva: Mindig Amerika
Imre Flóra: Az időzóna keleti felén
Debreczeny György: Félreolvasások
Fetykó Judit: Őszi vers
Ahmed Amran: Életkör
Pethes Mária: A fény dala
Asperján György: Kezem melegétől
Varga Mihály: Metamorfózis
Egervári József: Maszkok
Major Petra: Katica
Albert Zsolt: Kettőnk szótlansága között

…és még számos jeles kortárs szerző kiváló írása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük