Az 55., januári lapszámot – öt oldalon –, Kalmár Gyöngy festőnövendék képei díszítik. Kalmár Gyöngy vagyok. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán festőművész szakon tanulok, most fejeztem be az első félévem. Elképesztően izgalmasnak találom az egyetemet és azt a művészi világot, amibe most belecsöppentem. Nem jártam ezelőtt művészeti iskolába, azTovább…
Egy ismeretlen… Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában, hol néhány szék van és egy zongora, itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek, s talán nem is szerettelek soha. S átölelne a kongó, ismeretlen, s egyedül maradhatnék, mint a fa, jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam, mert oly nehéz. De hol van aTovább…
Közöd A présben és a szorításban, az üvegbúra-borításban, a teljes elkülönülésben, a vírusoktól forró térben, közel, közben, között. A hangot megtorpantó falban, két ember közt a ravatalban, a ravasz részben, megosztásban, az egész megroppant világban, köztünk, közünk, közös. A tank nélküli háborúban, a gépfegyvernél gyorsabb szóban, világhálóban: „száraz űrben”, aTovább…
Add, hogy örökre megjegyezzem, engedd, hogy akkor se feledjem, ha majd úgy alakulna a törzsfejlődés útja, hogy kezdetleges jelbeszéddel, ízzel, szaggal vagy érintéssel, vagy ha fejlettebb fázisba érvén valami metakommunikáció révén képes lennék továbbadni másnak, vagy a hangok, amik elhagyják a számat, értelmes szavakká válnak, ha fölegyenesedve, ha két lábraTovább…
Mi van ma velem? Hiszen semmi különösebb bajom, nem fáj semmim, vagy nem jobban, mint máskor, nem bántott senki, vagy nem jobban, mint máskor, nem vettek el tőlem semmit, az idő sem lehangoló, ha nem is verőfényes, van mit ennem, innom, kit szeretnem. Akkor meg mi ez? Aha, felismerem aTovább…
A múltkor az Isten A múltkor, amikor az Isten menedékjogot kért, a hivatalnok meglehetősen nyersen bánt vele. Meg is sértődött rögtön az Isten. Érzékeny és fáradt Isten volt ez az Isten, utálta ormótlan csomagjait. Voltak persze kommunikációs gondjai is. A hivatalnok nem nagyon tudott nyelveket, az Isten is csak istenülTovább…
Hóvirágot Pálos Rozitának Ha majd a tél kimondja utolsó érveit s egy hóvirágnyi figyelem okán szót kér a szél és azt susogja egyre „mondjátok, ki ez a Pávelcze-lány?”, lesz-e válasz? Kihez jut el a választott névtelenek dallama újra, térből kiejtett tájakon kóborolva felszisszen-e a bakonyi alleluja? Pedig Élet az, mirőlTovább…
(Szikszai Rémusznak a tatabányai Tartuffe végére) Nos, van bűn? Van. Hajaj! Hisz emberek vagyunk. A francia ember Abban különbözik… a költővel szólva… Akár a többi nép. Van benne csecsszopó S van sajnos csecstelen. Ismerjük az ügyet, A Tartuffe úr ügyét, ki a jótevőjét, Szintén megtévedett alattvalótársát Felségárulással vádolta meg. DeTovább…
„Soha ne végezz el semmit, amit más is elvégezhet.” Mesterházi Mónika: Polonius Ne végezz el semmit, mit más is elvégezhet. Mi nélküled nem megy, csináld, csináld, csináld! Tárgyaljon dolgaidról égi értekezlet. Az ember földi léte közben a túlvilágra is belát. Ne végezz el semmit, mit más is elvégezhet, legyélTovább…
Arra ébredek, hogy valaki rázza a vállamat, azt mondja közben többször egymás után, hogy boldog újévet Sárikám, fel kell most már szépen kelni, fel kell kelni és fel kell öltözni, sietni kell, mert nincs már sok idő hátra. Zúg a fejem és szédülök is, nem is tudom, hogy hol vagyok,Tovább…